S vannak a Költők.
Mert az öngyilkos bevesz száz pirulát,
felvágja az ereit, átharapja a torkát,
s vár, hátha valaki válaszol a hívásra,
segíts, hallgass meg, csak egyszer, egy órára!
S a Költő ír. Mert a papíron tintát szelídít,
A tollat kanyarítva írja ki érzelmeit,
s hidat kevésbé gyakran mászik mint más,
de kevesebben is veszik észre bánatát…
S mikor az öngyilkos sikerrel jár,
koporsója fölött család, sok barát áll,
s későn jönnek rá, hogy elkövették a hibát,
mivel az apa elvesztette fiát…
De ha a Költő sikerrel jár, olvassák…
néhányan, s magasztalják, mily szép képet használ,
de senki nem látja a segélykiáltást…
s a Költő csak ír tovább…
S egy sötét szobában leégett gyertya csonkja mellett találják tollat markoló ujját
…a többi elporladt már…de a Költő csak írt tovább…
3 hozzászólás
Sya!
Nagyon jó a vers (bár ez az öngyilkos dolog szomorú emlékeket ébreszt benne 🙁 )
de tetszik a két dolog szembeállítása!
Grat
Ezt jól összehoztad!
Gratulálok, bár kicsit sok a szomorú kép..
De szép…
Üdvi: dp.
Igaz… bizony, sokszor igaz… segélykiáltás ez is…
Palackposta az internet tengerén… törd fel (rút) kagyló-héjam! gyöngy lehet (benne-m!)…
Üdv.: Á.E.
ui:
——————————-
"Életjel a vers is,
mondja: vagyok!
S beszél helyettem is,
ha hallgatok…"
"Felnőtt vagy, és mint kisgyerek
szeretet után sóvárogsz,
hogy fontos légy valakinek
s gazdagítsad a világot…"
"Ballagsz életed útjain…
a szemeddel azt keresed,
kit érdekelnek szavaid,
és önmagadért ki szeret…"