Déltől estig ökölbe szorult a szombat,
s megsoroztak a szívós, elvetélt percek.
Szádból szavak helyett repeszek zuhogtak,
és én úgy akartam, vágytam már a csendet.
De te csak mondtad és mondtad lankadatlan,
déltől estig – odakint tombolt a tavasz -,
s elindultam feléd száz és száz alakban,
tán úgy akartam hinni, hogy nem te vagy az.
[…]
Végül haragod a sötétségbe ájult,
s nyugtalan álmokká gyúrtad az éjszakát.
Fél éjjel bámultam, hogy fénylik a Tejút,
és látod, mégsem, mégsem öleltelek át.
15 hozzászólás
látod, tudsz te szép verset is írni
Köszönöm. Igyekeztem.
Az első szakasz minden betűje,vesszője nagyszerű.gyönyörűen összeszedett,
céltudatosan sűrített gondolatok, melyek tömörségükben is bájt hordoznak.
Kár,hogy a továbbiakbanellágyul a szárnyalásod,a felé való érekezés lankad,végü minden teljesen bizonytalanná válik.
Teljesen egyetértek gyogyoval. Az első versszak remek, a második-harmadik gyengébb. Az első mondat zseniális! Üdv, Poppy
Mert valóban ellágyultam reggelre. Egy-egy kemény veszekedés idején mindkét fél keménykedik… aztán valaki kienged. Köszönöm nektek a figyelmet!
Mennyire igazad van, engem ezért nem zavar az “ellágyulás” a végére, mert hasonló mederben folyik nálam is ez a dolog.
Üdv! Hanga
🙂 Köszönöm, Hanga 🙂
Szia!
Kemény, kifejező és célratörő vers. Rengeteg kifejező kép
kapott benne helyet. Mély idulatokat sejtek, melyektől
nehezen szabadulsz…
üdv leslie
Köszönöm, leslie!
Hát, igen, hullámhegyek és hullámvölgyek közt élünk, gondolom, mindannyian. Köszönöm, kedves Aysa!
Nagyon szép vers.( megint nem csalódtam) Ez a dolog a “keménykedéssel” valóban nagyon így van. (sajnos) Aztán mindíg mi lágyulunk el. Ha mi nem akkor ki?
Hát, ez az… Köszönöm, druszám!
Nahát, ez a versed is nagyon tetszik! Tele van érzelemmel. Én egy veszekedés után biztos nem tudnék így írni…
Üdv.: Anna
Ó, dehogynem… olykor a “gőz”, olykor pedig a nyugalom adja a szánkba a szavakat 🙂 Köszönöm, kedves Anna 🙂
Igen, tényleg fájó. De túlélő típus vagyok. Köszönöm, kedves Aysa 🙂