Nem vagy már rút ördög, se szép angyal.
Utad szórva volt gyémánttal, varanggyal.
A Nap égig emelt, úgy ragyogtál,
majd hírtelen a porban vonaglottál.
Micsoda játék ez az élet színpadán!…
Nincs menekülés, csak a harc marad!
Büszke, felemelt fejjel nézd démonjaidat!
Szíved fényétől erejük elfogy,
elgyengül a küzdelmük, s nem tudják már, mit- hogy?!
Világosodik az ég alja…
Ülsz velem szemben és fogom a szép kezed,
érzem, tested kicsit meg-megremeg,
mint, riadt madárka, tenyerembe zárva.
Lassan csitul szíved harcos, győztes dobbanása.
… és már démonjaid nélkül mosolyogsz rám.
6 hozzászólás
Rendhagyó! Szép lány és okos is…! Démonnak sokmindent nevezhetünk.Grt.Z
Szeretem a rendhagyó dolgokat….
Démon. Igen, sok féle démon létezik, de mind legyőzhető.
Köszönöm az értékelést és a bókot, kedves vagy! 🙂
Ildikó
Igen… olyan mint a Kis Herceg!
Az utolsó versszak az szelíd, és szeretettel teli….a harc az elején van, és azt is a szív vezérli, és a mosoly mindent felold.. Gratulálok Krampuszka, nagyon szépet alkottál Nekünk!!!!
Üdvi: d.p.
Köszönöm az értékelésed Dinipapa! 🙂
Huhhh
Ez ütős, drámai,meg minden…
nincs több mit mondhatnék
Remélem nem Téged ért ez a hatás ami alapján megírtad…
Bár azt gondolom, hogy így megírni, ilyen mély érzést csak úgy lehet ha az embert közvetlenül ér egy erős érzelmi inger.
Gyönyörű is egyben!
Szirom
Igen, valóban. Ha valamit átélünk, könnyebb versbe foglalni.
Örülök, hogy olvastál!
Ildikó