Becherklingen, Farbenlichter.
lustumwunden Falsch und Wahr,
heiß vom Tanze die Gesichter
seitwärts huscht ein einig Paar. –
„Wo die hohen Tannen rauschen,
soll uns niemand heut belauschen –“
Nur ein Fremdling
streift vorüber – –
„Laß den Fremden einsam gehn –“
Überm Dorf die Wolken hangen,
durch die Nacht der Regen weint;
alle hält der Schlaf umfangen
leidversöhnt und liebvereint.
Die sich nächtens meiden müssen,
werden sich am Tage küssen. –
Nur ein Fenster
leuchtet müde
fremden Auges durch die Nacht.
Wo die fernen Berge ragen,
ahne ich ein sonnig Land,
wo ich in versunknen Tagen
alles suchte – alles fand –
und an der Erfüllung Toren
alles – alles hab' verloren – –.
Meine Tage
ohne Klage
will ich fremd und einsam sein. –
Bruno Ertler
Az idegen
Serlegcsengés, színvarázstól
kéjbe tört, igaz és ál,
forró arcok, a gyors tánctól
's el surran egy ifjú pár. –
„Hol a magas fenyők zúgnak,
hallgatózni ott nem tudnak -”
Egy idegen
megy most itt el – –
„Hagyd őt most, hadd menjen el -”
A falún sötét felhővel,
eső sír az éjen át;
álma mindenkit átölel
megbékítve bánatát.
Kiknek egymást kerülni kell,
naponta csókért esdekel. –
Csak egy ablak
gyenge fénnyel
pislog ott kinn az éjben.
Hol a messzi hegyek bérce,
ott napsütést képzelek,
és mint egy álom lidérce
mit kerestem, rálelek –
és a célnál menthetetlen
mindent – mindent elvesztettem.
Napjaimban
panasz nélkül
egy magányos idegen.
Mucsi Antal