Üres műanyagpoharak gördülése hallik a betonon,
fáradt szél suhogtatja az eldobott újságpapírt.
Vasárnap délután van.
Ilyena város vasárnap délután.
Egykis társaság verődött össze egy pad körül, beszélgetnek,
mosolyognak vígan, néhányan üveg bort kortyolgatnak,
no nem az íz miatt, csak avégett, hogy ha jő az est,
ne hatoljon csontukig a hideg.
Egy verkli bús-dülöngélős dallamát sodorja fülünkbe a szél.
A szél, mely nemrég jegesen bőrünk alá karmolt,
most csak játékosan szalad el ujjaink között.
A dal végül agyvelőnkbe költözött,
s lüktet fejünkben a verkli ritmusa,
akár a bor, a vér, s a lemenő nap angyala.
2 hozzászólás
kedves Emese
Tetszik a versed. Gratulálok.
Ágnes
Nagyon köszönöm, eddig ez az egyetlen vers, amit írtam, úgyhogy nagyon örülök, hogy tetszett.
Emese