Dicsőítő költemény

– annak íródott, aki a legjobban megérdemli

Szerelmem tüze emészt szüntelen,
Ó, számítógépem, én egyetlenem…
Bár tudom, írtam már számtalan verset,
Mégis, most írok még egyet, neked.

Kezdem dicséreted az új monitorral.
Hisz hangfalam nincs – de ez zenét is forral!
Állítása könnyű, mérete nagy:
Vele nagyszerű összhangban vagy.

Az egér sem régi, lelkes kattogású,
Háromgombos, görgős, szép, régi vágású.
Ha kattintok vele, rögtön elszáll a bú,
Veled, számítógép, sosem vagyok szomorú!

A billentyűzet az már egy kicsikét idős,
Windows gombja sincsen, de akaraterős!
7-8 éve már, hogy a gépelést megoldja,
Örök kötést képez köztünk mind a 102 gombja!

Gépházadról is egy kis említést tennék,
Kicsi ugyan, de én nagyobbat nem vennék!
Mindig le van véve az egyik oldalad,
Így üres helyed helyén porcicahad szalad.

Túlteng benned minden becsületes kellék:
Tápodból sem lóg ki semmi tápos mellék!
Csak egyetlen műkődő vezetéked van.. Ó!
Egyetlenem, megérdemelten esik rólad is szó!

Zúgásod örök, nyugtatón morog.
Ha megtámogatlak, még olvasód is forog!
Vinyód oly meleg, mint egy kis fészek.
Remekbe szabott fém alkatrészek.

Ez volnál te, az egyetlen igaz kincs…

Már megint lefagytál??? Hát ilyen nincs!