Sötét éjszakákon csak a Hold hangját hallgatom,
Párnámat szorongatva csak is rád gondolok.
Csillagok fényét kémlelve fekszek ágyamon,
Együtt töltött éjszakánk emlékével játszadozom.
Egyedül vagyok, s csak rólad álmodom
S tudom, hogy mikor ébredek,újra egyedül vagyok.
Elsötétül minden, csak az emlékek maradnak,
Nem látok már semmit, az álmok uralnak.
Egyedül vagyok, egy sötét,rideg helyen,
Nincs velem senki, csak a végtelen.
Megálmodom tetteim, megálmodom szavaim,
De mégsem élem át örökké tartó vágyaim.
Hirtelen csend, a hajnal első sugara áttör az ablakon,
Álmomból felébredve újra egyedül fekszek ágyamon.
Mindegy, hogy együtt vagyunk, vagy elhagyva egymást, távol,
Nem számít, mert akkor is egyek vagyunk, legyünk bárhol!
6 hozzászólás
Ez tipikusan közhelyes szerelmes vers, semmi új kép nincs benne, semmi szokottól eltérő kép, nem tetszett.
Üdv
Michelangelo: Elolvastam néhány versedet és furcsa, hogy Te veted meg a ragrímet.. a Te verseid sem mutatnak túl sok új képet.. De azt hiszem nem is az a lényeg hogy újat hozzunk létre, mindenkinek megvan a maga keresztje és miértje hogy mit ír le.
Kicsit erősnek érzem azt is hogy 17 évesen így beszélsz, bár a korod meg is magyaráz mindent. Nem kell hogy változz, csupán azt kell elfogadnod hogy mások is éreznek, gondolkodnak, és nem ugyanúgy ahogyan Te, a költészet ettől szép.
Üdvözlettel:
Balázs
az előzőhöz annyit azért hozzá tennék, hogy érezhető, hogy kora ellenére, többet élt meg, mint azt általánosan kellett volna… ne várjunk el olyan embertől "felhőtlen békét" akit korábban "gyötört" meg az élet, mint azt egy átlagos életpályán, meg kellett volna élnie. bár nem olvastam még a kritikáit, valóban szólás szabadság van, illetve még nincs adóztatva 😀 nekem tetszenek az írásai
Szia Angelheart!
Szerintem ne törődj semmivel! Aki nem tudja mi a szerelem, nem is fogja átérezni. A szerelem soha nem közhely. Mindenkinek mást jelent, neked ezt. Lehet, hogy másnak is. Talán nekem is. A fő, hogy kiírtad magadból! Átérzem lelki tusád!!!
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm Kankalin a véleményed. És azt is hogy olvastál. Igyekeztem az akkori érzéseimet kifejezni.
Kedves Angyalszív!
A szerelem csodálatos dolog. Egyszerre felhőtlen boldogság, és soha múlni nem akaró fájdalom. Igen, a szerelem fáj. Fáj a másik hiánya, elviselhetetlen, amikor nincs veled, és reményt ad, végtelen örömet, hogy hogy hamarosan újra ölelhetitek egymást. Jól írod, nappal álmodunk, hogy elviseljük azt az időt, amit nem tölthetünk együtt szerelmünkkel.
Tíz év eltelt versed megírása óta. Remélem, most már éjjel együtt álmodoztok.
Szeretettel,
Janó