1.
Miként friss falat kenyér a létnek,
Úgy kellesz, Édi, oly nagyon, csak Te!
Veled életem új gyönyörré éled,
Ha rám vetül pillád tekintete.
Kedvesült alkonyok ábrándos teljén
Gyönyört fogan bennem rezdült remény,
Rejlő énemben Érted, úgy hittem én,
Ragyogva nekem minden éji fény.
Magasból csillagvilágok ezrei
Hullatták rám millió sugaruk,
Örököm kincseit Tebenned leli.
Bennem ma érted a remény felgyúlt,
Remény, aki lettél az én életem,
Eső a földnek, olyan vagy nekem.
2.
Eső a földnek, olyan vagy nekem,
Hiszen oly remény bizatott Terád,
Mit nem múl felül semmi az életen.
Szívem s mindenem vonzódik hozzád.
Csendesül a lét, s álmodik a való,
Ha ábrándom gyúl énbennem feléd.
Örökkön Teveled volna lenni jó,
Hogy velünk álmodjon a mindenség.
Minden pillanat elveszik nélküled,
Ha egy méla perc vissza nem fordul.
Ha múlásra ítélne e lét veled,
Akkor majd percünk csenddé csillapul.
Kínoznak engem érzőn telt remények,
Miként a fösvény, – érted gondban élek.
3.
Miként a fösvény, -érted gondban élek-
Óvni kell azt, mit nem rejt el a múlt,
Mit nem rejt már el magába az élet.
Bennem a szív már oly rég lángra gyúlt.
Te magad vagy a valóság énnekem,
Csorduló reményben száz akarat,
Egésze valómnak, te boldog énem!
Add meg, lét, hogy jöjjön a virradat,
Hogy ábrándom teljén gyönyör foganjon,
S ha pirkad majd a sokasult remény,
Álmodón vonjon letűnt ifjúságom,
Mint hajdan hozzád, újra majd feléd.
És Te ott leszel, Édikém énvelem,
Kit kincse szomja kínoz szüntelen.
4.
Kit kincse szomja kínoz szüntelen,
Az én vagyok, kit szomjúság gyötör,
S a pillanat, mit elhív minden érdem,
Amit vonnak az árnnyal telt idők
Hallgatag csendek mélyülő magányán.
Sorsunk eggyé forr jövendők egén,
S holnap édes vágy örök hangjainál
Majd felneszez az édesült remény,
És peceinket majd űzzük messzire.
Sóhajon fog időzni ott a múlt,
S tán emlékezni már nem fog semmire,
Mulandóságán örökkön koldult.
Olyan hallgatag volt akkor is szava,
S mit bánja ő, ha kincsét elragadja.
5.
S mit bánja ő, ha kincsét elragadja,
Ha ellene a zord valóság vét.
Szárnyaló időn e lét kecses darva
Ott vitorláz, hol magasul az ég,
Mily csendesülten szállva tovalebben,
Hol örök zsongásnak reménye hív.
Ott a jövendő ma még oly idegen,
Ma még áruló s elkorcsult a szív,
Mi e világban mily hűvösen dobban.
Sorsain minden leendő ábránd
Esküszegőként mélázik el hosszan,
Sápadt homlokán mély redőket szánt.
Ilyen ma már ez idegen mindenség,
A csúnya kor, a vágy hevíti még.
6.
A csúnya kor, a vágy hevíti még
Irigy időnket, azt a csalhatót,
Mit űzettetve vonz a végtelenség.
Útját már csak a múlton láthatod,
Merengésnek múlásba tűnt távolán,
Hol sejtéssé sűrülnek roskatag
Évek, amin csak a csend felel árnyán,
Neszekkel telt időn már hallgatag.
Mily nagy akarnok a múlt, nem csügged el,
Űzve, a valót űzve, a végtelent
Halandó magánynak örök csendjével,
Mi a percen rögtön újjáéled
Léte törvényén újra feltámadva,
Olyan fukar; ki büszkén azt akarja:
7.
Olyan fukar; ki büszkén azt akarja:
Vágy örökölje léte mindenét.
Dicséretet remél jussért gagyogva.
Ilyen a világ, gőgösülten lép,
Álnok, csúf leplét magára ölti fel.
Jellemét tépázzák zord századok,
Amik múlásba haltak lassanként el.
Odafent sír a szél, s jajong a Hold,
Sötét árnyain az éj tovalebben,
S harmatként csillan örök távola,
Benne zsongva a hullámzó végtelen,
Felzengve ott hajnalnak bíbora,
Rebbenőn szállva a felrémlő kékség.
Mindenki lássa villogó tüzét;
8.
Mindenki lássa villogó tüzét;
Mert századokba hull vissza minden,
Jövendőnk örök, mit lehordok eléd.
Szívem szava szól Tehozzád bennem
Hallgatag sorsom örökségeként.
Önmagam vagyok valóság neked,
És Te adtad nekem önmagad önként.
Együvé lett sorsom sorsa veled,
Éjembe derű Te napom reménye,
Kiben lakik örökkévalóság.
E létben kettőnknek nincs sok érdeme.
Istené vagyunk, kié a világ,
Akarnunk kell Őt, csakis Őt követve,
És egy-egy pillantásodért epedve.
9.
És egy-egy pillantásodért epedve,
Együvé válva a mindenséggel.
Együvé, hogy majd mikor felhők könnye
Lehull az égből örök gyönyörrel
Perceknek áhított, monoton neszén,
Te majd ott leszel velem hallgatag,
Mint bennem dobbanó, dicsőült remény.
S vágyaimban majd kérem sorsomat,
Hogy halljam meg hangod gyönyörű selymét.
Időnk ma múlik, de a holnapon
Örök lesz talán mivelünk miden év.
Arcod milyen édes, puha bársony!
Tekintetem rávetül, s újjáéled,
A szemem lassan jóllakik veled.
10.
A szemem lassan jóllakik veled,
Mit ábránd adott érted érdemül.
Hozzád írt versem sorait megleled,
Vágyam te irántad így teljesül.
Minden percnek porrá lesznek hamvai,
Mulandóságra ítél még időnk,
Éveknek így porladnak el hantjai,
Amin a sors mint egy korhadó rönk
Nedvessége kérgén illanó öröm.
De ez élet majd örök lesz hamar,
Együtt élhetünk e létben e földön,
Mert a vágy nem csak remélni akar.
Létezésünk az Isten érdeme,
Mi más gyönyör hajolna hát szívemre?
11.
Mi más gyönyör hajolna hát szívemre?
Mit valóság hordoz, végtelen lesz.
Igaz e szó, nem csak valami eszme,
Minden hűnek el nem csalt remény ez!
Vágyainkban majd ott dobban jövendőnk
Értékes kincsek öröke gyanánt
Csillogó századok zsongása fölött.
Meglelt tekintetű, szelíd ábránd
Vonul majd velünk messzeségek ködén,
Ahol árnyak ringanak örökkön,
S reményemül ott hallgatag nézlek én,
Betelve veled percünk ránkköszön.
Édes arcod mily gyönyörű s a szemed,
Csak mit te adsz, s amellyel eltelek.
12.
Csak amit te adsz, s amellyel eltelek,
Az kell nekem lényedtől egyedül,
Hogy melletted örökkön boldog legyek,
S tán majd mindenünk eggyé egyesül,
Hol nem lesznek sóhajok, csak meghittség,
S reményeink betelnek örökre.
Kincsünk lesz majd ott, ezen hű örökség,
Nem csak illendőségnek érdeme.
Csordulásán most hívjuk a jövendőt
Tűnődve végtelen messzeségen,
Meglelve e földön minden létezőt.
De Te majd örökkön legyél velem,
Ki nekem vagy egyedül e világon,
Enyhítsd szüntelen égő szomjúságom!
13.
Enyhítsd szüntelen égő szomjúságom
Árnyán meglelt hajnaloknak csendjén,
Mert veled kezdődött el ifjúságom,
Szerelmem tűzén te léptél felém.
Ifjú voltam akkor még az életen,
Szív csordulásán csurranó öröm.
Időnk elkezdődött, az a végtelen,
Mi majd tartani fog tán örökkön.
Rejtekem mélyén vérem érted mozdul,
Benned dobbanva énem egésze,
És majd a csend ha mivelünk alkonyul,
Éjeinknek nem lesz olyan része,
Mit be ne töltene veled az álom,
Mert életem örökre elkínálom.
14.
Mert életem örökre elkínálom
Neked adva ma minden jussomat.
Bensőm Tehozzád engem örökül von,
Minden vágyam érted lett akarat.
S majd a végtelenség felzeng távolán
Csendesült éjeknek árnyas neszén.
Ott lesz a múlt s jövendőnk, nekünk talán
Együvé fut sorsunkon a remény,
S majd szelíd szellők szüntelen susognak,
Mikor dereng előttünk a hajnal
Tűnt feledésbe merülve hallgatag.
Örökségünk vigasza meg nem csal,
Nekem Te lettél sorsomon az élet,
Miként friss falat kenyér a létnek.
MESTERSZONETT:
/W. Shakespeare LXXV. szonettje/
Miként friss falat kenyér a létnek,
Eső a földnek, olyan vagy nekem;
Miként a fösvény, -érted gondban élek-
Kit kincse szomja kínoz szüntelen,
S mit bánja ő, ha kincsét elragadja
A csúnya kor, a vágy hevíti még;
Olyan fukar; ki büszkén azt akarja:
Mindenki lássa villogó tüzét;
És egy-egy pillantásodért epedve
A szemem lassan jól lakik veled,
Mi más gyönyör hajolna hát szívemre?
Csak mit te adsz, s amellyel eltelek.
Enyhítsd szüntelen égő szomjúságom,
Mert életem örökre elkínálom.
Fordította: Keszthelyi Zoltán
5 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Ma sok sok szép írás született!
Nem gyözöm nézni öket!
Nálad megálltam és szinte njem akartam,
tudtam messzebbre menni!
Olyan sokat Mond szonetted,hogy többször
kell kóstolgatni!
Egyszerüen most:CSODÁS!
Szép napot:sailor
Leszek még
Kedves sailor!
Köszönöm szépen értő olvasásod! Örvendek annak,
hogy elnyerte tetszésedet versem!
Üdvözlettel köszönve látogatásodat s fáradozásodat
mit értem is teszel kedves szavaiddal!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót és szépeket!
Zoltán
megint itt
ez annyira csodás,hogy szótlenság a legjobb
szó hozzá!
Idéznék minden sort!
A mesterszonett egy remekmü ami alapján
készült írásod!
Nem tudok kifogyni a dicséretekböl
Gratulálok,ez az egyetlen,de sehogysem elég!
Szép napot:sailor
Kedves sailor!
Ezt a koszorút kb. 6-7 éve írtam, s igazán örülök,
hogy olvasgatod. Te biztosan szebbet írnál ha
rászánnád magad!!!
Köszönöm szépen kedvességedet!
Szeretettel üdvözöllek Téged!
Zoli
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Kitűnő szonett.
Gratulálok!
Szeretettel olvastam: Zsuzsa