Olykor csak bujkál előlem az élet,
s a pirkadat nem szül hajnali fényt.
Csak alkonyat halkul, nincs nap az égen,
színe virágnak is köd, szürkeség.
Átfolyik bennem valami bánat,
tűnővé szürkül minden értelem.
E színe, kontúrja vesztett világnak
mi értelme, ha nincs érzelem?
S ha megtalál végül újra az élet,
bár küzdök, mégis szárnyal velem.
Nappal az éj is, s úgy árad a vérem…
Aki bújt, aki nem, szállok. Ég velem!
14 hozzászólás
Kedves Andras!
Ne küzdj az elet ellen! Fogadd el, es hidd el nem olyan rossz az!
Gratulalok a nagyon szep gondolataidhoz!
Üdv.:
hamupipö
Fájdalmas, szép vers.
Szeretettel: Rozália
Kedves Hamupipő!
Dehogy küzdök az élet ellen!
Csak leírom a hangulataimat, érzéseimet néha:)
mindössze ennyi:)
köszönöm, hogy olvastad
üdv: András
köszönöm, kedves Rozália
Huh. Jól átvezet ez a 3 kis versszak egy egész érzelmi skálán. Én a végét speciel megmosolyogtam, bár "sötéten" indult. Gratula. Poppy
Nagyon tetszik!!!!
Szívemhez szóltál ismét kedves András!
Nevezzük ahogy akarjuk én: ha elestem hát megintcsak felálltam!
szeretettel ölellek
Panna
Így a legjobb, kedves Poppy:)
köszönöm, hogy olvastad
üdv: András
köszönöm, kedves Zsike:)
Örülök, hogy így van, kedves Panna és köszönöm 🙂
üdv: András
Szia!
Nekem kétértelmű a versed címe, s mindkét jelentéssel elolvastam. tetszik így is, úgy is. Nagyon jó. Leginkább az tetszik, hogy benne van a változásra való igény, a megújulás lehetősége. A szomorúság felett aratott győzelem sejtelmes jövőképe.
" … s a pirkadat nem szül hajnali fényt … " Ez annyira kifejező sor. Nagyon.
Gratulálok.
Üdv.
Megtisztelő szavaidat köszönöm, Artúr
örülök, hogy nálam jártál
üdv: András
Nekem is nagyon tetszett.
Miléna
Köszi, kedves Miléna 🙂