Egy élet

Redőkbe rendezte testét a kor,
Nem érti miért, mikor és hol.
Szívében fiatal, erős, és szép,
Nyugtalan, kutató, elméje ép.
Futna ő, szaladna, ha bírná még,
De teste gátolja, s ez nem elég,
Leszólják, leintik, nem kell már ő,
Hiszen csak hasztalan, semmittevő.
"Hagyd, majd én…nem tudod,…ne állj már fel."
Ne legyen útban, és hallgasson el.
"Pihenj csak, megteszem, én amit kell."
Hátráltat mindenkit.-rá várni kell-
Nem érti senki: ha nincs dolga,
Olyan érzés, mintha útban volna.
Nem kell már senkinek, nincs rá szükség.
Jaj, csak az "otthonba" el ne küldjék.
Adnának csak neki, bármi munkát..
Láthatnák azután, tud még csodát.
Szeret beszélgetni,…Az meg mért baj?
A múlton merengeni, nem lehet? Jaj…
Régen volt bizony, nagyon régen,
Mikor kévét kötött, napi béren,
Dolgozott napestig, el nem fáradt,
Talált is magának egy hű társat.
Jöttek a gyerekek, öröm, és gond,
Felnőttek, elmentek,..már könnyet ont.
Társa is elhagyta, elköltözött,
Talált egy szebb helyet, felhők között.
Vágyik már utánna, menne is ő,
Szívében fájdalma egyre csak nő.
Szeretet nélkül az élet nehéz,
Türelem nélkül, ám ez is kevés

2006