Egy gondolat (Petőfi versére))

Egy gondolat lásd versemet
Lázban, ármány közt vívni meg.
Magad olvasni el, mint a hibát
Amelyen titkos tények nyoma ráz.
Dúdolni halkan, mint a zeneszám
Egy elhagyott füzet homályban áll..
Ne ily szabályt adj, ismerem,
Ne ily szabályt adj, énnekem!
Legyen lap, melyen irkám fut rímestül,
Vágy legyen érzés, ragadd ki tövestül,
Legyen rövid, mint a hegyről a kőre
essen-földet várón, de gyönyörét döntsd le…
Ha majd szívem rabolva tép
Árván nem unva szikra fényt,
Csitító hanggal és titkos zárszókkal
És a zárszókon legyen ez megmondva:
Mi vágy, szabad, várd!
S ezt elragyogják,
Megálmodják estétől hajnalig,
S a hamisság velük nem ütközik:
Ott tegyem ezt én
a vers elején!
Ott oldjon az ifjúi hév ki szívembül,
S ha majdan örömteli szép szavam pendül
hadd vesse el azt az abbéli tömeg,
A bóbita szállhat, aztán úgy csörren
S hol festhettem át
hulló virágát.
Számolatlan a kihúzott rímfonatra
S ott hagyjanak engemet, összekínozva.
Ott szedjék ölre elszólt sorsomat,
Ha jön majd az a rendelési lap.
Hol görnyedésem lassú gyász-nevében
És álarcos zárszók ítéletével
A bűnöket egy közös sírnak adván
Kik érted vannak, -rend kizárt- csak rabság!