Nem árnyas ciprus, büszke rózsák
hajolnak díszes sírja fölé.
Köztemetőben hantolták el
ingyen elföldelt társak közé.
Elhadart-e pap egy gyors imát,
vagy kenet nélkül indult útra,
talán kapott egy fa névtáblát
vagy talán nem; senki sem tudja.
Nem fehér ágyban, párnák között,
szerettei körében érte
a halál; magas tűzfalakkal
három bérház hajolt fölébe.
Lebontott, mosott ház helyére
betelepült vásári standok
mögött hevenyészett magának
kidobott paplanokból vackot.
Utolsó napja jól végződött.
Hasa meleg ételtől feszült,
egy kofa ruhát hozott neki,
dohány és pálinka is került,
fagyos hidegben meleg mámor
csalt mosolyt vértelen ajkára,
ahogy felhevült, szikár teste
bebújt papundekli-vackába.
Édes álom reménye feszült
lecsukódó szemhéjain,
híven segítve ábrándozni
múltba vesző szép napjain.
Mert nem volt mindig földre sújtott,
kitaszított, mosdatlan árva;
szép felesége, két nagy fia volt
nemrég, és rendezett munkája.
Ám az érzékek csábtáncában
a nő elhajolt, kitagadta,
s lakás, rokon nem lévén, férjnek
nem maradt más, csupán az utca.
Egyik fia külföldön keres
megélhetést; álló nap lohol,
másikat elkapta, lenyelte
nagyváros bűne: drog, s alkohol.
Előbb otthonát vesztette el;
a némber érvekre nem hajlott;
bírói végzést lobogtatva
mutatott szívtelenül ajtót.
Menhely, házpincék, aluljáró
mélyén keresett megriadva
letaglózva két négyzetmétert,
hol fejét álomra hajthatja.
Sorstársak kétszer kirabolták,
vicék zavarták el, rendőrök,
lassan sehol sem kapott munkát,
alkalmi étkeken tengődött.
Koldulni is járt utcasarkra,
mélyen lehajtva a fejét,
de abbahagyta; nem bírta győzni
mardosó szégyenérzetét.
Az élet spirálján így csúszott
egyre lefelé; nihil várta,
mikor a mosott ház helyére
települő bazárt meglátta.
Nem kergették el; talált zugot,
csip-csup munkát, élelmet végre,
e lármás, életteli hely lett
szó szerint végső menedéke.
Jól végződött utolsó napja.
Alkohol nyújtott gyors vigaszt,
ölelte álom meleg karja,
hozván szerelmes, szép tavaszt,
hogy szája mosolyra húzódott.
Cigarettája kiesett,
a papundekli felparázslott,
és fellobbantak a tüzek…
11 hozzászólás
Szia!
Szörnyű a hajléktalanok sorsa, és általában méltatlan körülményel között végződik életük. Versed együtt érző lélekről vall.
Szeretettel: Eszti
Nagyon szép, megindító verset írtál; megérdemli az 5ös osztályzatot!
Kedves Irén!
Szép munka mindenféle tekintetben, valóban megérdemli az ötöst! Nekem "A kis gyufaárus lány" villant elő itt-ott a verset olvasva.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin, Kalina és Rozália! Nagyon köszönöm a véleményeket. Sajnos megélt esetre emlékeztem, néhány éve történt, az egyik pályaudvar közelében, ahol most már áruház van a színhely felett. Tisztességes, rendes ember volt, mindenki sajnálta, amikor meghalt a tűzben. Nem ezt érdemelte volna. Ilyen a sors, már kezdett lassan magára találni, és akkor történt…
Szia !
Egyre több, és több a szerencsétlenül végződő sors. Sajnos! Igen a" téma az utcán hever ".A versed tragikus. Nehéz érzelmi vers.
Szeretettel:Selanne
Tetszik, ahogy lejegyezted ezt a drámát.
Üdv.Károly
Kedves Selanne és májusfa! Köszönöm, hogy meglátogattatok.
Kedves Irén!
Tetszik, hogy végig kívülállóként, a témához fűződő érzéseidet rejtve hagyva mesélsz; mint ahogy ez a világ is mentes az érzésektől.
Ismerős téma, de ismét elgondolkodtatott.
Üdv: Bálint
Kedves Bálint!
Örülök, ha elgondolkodtat. Fiatalon még az ember sokkal lazábban gondolkodik mindenről, és hajlamos hinni, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Nem igaz ! Nem tehetünk mindenről, ami megtörténik velünk…És nem hisszük el, hogy velünk ilyesmi történhet. Pedig bárkivel megtörténhet ugyanez. Szinte egyik napról a másikra. Sajnos ez így van…
Köszönöm, hogy hozzászóltál!
Megindító – – –
Köszönöm az olvasást, kedves Laura!