„Anya, mesélj nekem Hófehérkét”
kérem
minden este,
mikor aludni megyünk.
És anya jön,
hozza a kutyusom
(mert nálam már ott van a kacsa meg a maci)
odaül az ágyam mellé,
megfogja a praclimat, és
mesél nekem Hófehérkét.
Minden este.
De a végét még mindig nem tudom.
Szerintem anya se.
8 hozzászólás
Tetszik ez a ciklus, bár nem tudom… Hároméves koromra nem emlékszem, ezért én egy kisgyermek feljegyzéseinek értelmezem.
Szeretem a gyerekverseket, mert szépek, és a szépség maga a tiszta művészet.
Köszönöm hozzámszólásod… ha nekem valaki még a pre-anya korszakban elmeséli, hogy egy három év körüli gyerkőc mit tud(hat), akkor valószínűleg kétkedéssel fogadtam volna. Erre most meg itt él velem egy élő bizonyíték, és én minden nap csak ámulok, hogy mi mindenre tud figyelni, mennyi mindent megjegyez, hányféle szót használ, milyen sajátos logikája van stb. Ez nem (csak) anyai büszkeség, valószínűleg mindenki ezt éli meg szülőként, aki figyel a gyerekére. És rossz, hogy tudom, ezt ő el fogja felejteni, sőt, ami még rosszabb, hogy én is… Talán erre is jók lesznek ezek a feljegyzések, hogy emlékezzen, milyen volt felhőtlenül gyereknek lenni…
Ez nagyon tetszett, emlékeztetett egyik kedves könyvemre, amiben svéd gyerekversek vannak 🙂
Hanga
köszönöm szépen, no, meg a kis ihlető is köszöni…köszönné, de már alszik:)
Az utolsó két sor tetszett a legjobban, annyira kedves, ás őszinte:-) Mint ahogy az egész versben ez benne van, a gyermeki őszinteség, a kimondott vágyak. Sokat lehet tanulni tőlük, mégis sokszor azt hisszük, koronknál fogva mindenben okosabbak vagyunk… Nagyon tetszett az írásod, meghatott.
H.
kedves hayal,
köszönöm, hogy itt is jártál. Én próbálok figyelni a gyerkőceimre és elraktározni minden bölcsességüket, hogy ha ők már elfeledték, elmondhassam nekik:)
Nekem is tetszett! A vége meg igazi csattanó!
köszönöm szépen!