Bevarrtam a hétfő zsebét,
hogy szűkmarkúan mérje az időt.
de sietett,
siettében magával sodorta
a foltosra foltozott eget.
Puha takarót varrtam a keddnek,
hogy jókedvű legyen, ha felkel.
De kiabált!
Hangjától harsogott
az álomtól szépült reggel.
Itthon őriztem a szerdát,
hogy velem legyen reggeltől estig.
De mégis elhagyott.
Pedig egymáshoz bújtunk,
mint ahogy két szerelmes szokott.
Csütörtökön cserbenhagyott a szerencse.
A piac virága is színtelenné vált.
Azt mondta: becsaptam.
Megfizetsz,
ha ma van szerda délután!
Bőkezűen bánt velem a péntek.
Megmártózott a napban,
s fénylő víztükröt fodrozott.
De magával
egy kis kóborló csütörtököt is hozott.
A szombat nagyon lusta volt,
lassan ért ide.
Vízcsobogást hallgatott és kivirágzott.
Virágkoszorút font magának,
s táncolt a tó tükribe.
Vasárnap tetőt cserélt fölöttem az ég.
Majd belebújt a barna nyárba.
A napraforgók kalapjából
meg a fehér nyírfák
vasárnapi mosolyába.
8 hozzászólás
Szép, az utolsó vszk. meg nagyon is! (és ez nem amolyan visszasimogatás).
Örülök, hogy olvashattam:).
Szeretettel: Évi
Kedves Éva
Köszönöm, hogy erre jártál.
Szép napot!
Ágnes
Nagyon szép képeket sorakoztattál fel. Az különösen tetszik, hogy beleépítetted az összes napot, kibontottad őket.
Gondoltam, hogy kikeresem, melyik versszak tetszik a legjobban, de nem tudom.
Mindegyikben van valami nagyon megkapó kép.
Puszillak: Andrea
Köszönöm, hogy írtál.
Szép nyarat és jó pihenést kívánok.
Sok szeretettel: Ági
Kedves Ágnes!
Méltánytalanul régen jártam Nálad. Meg sem érdemeltem volna, hogy ilyen szép verset olvashassak.
Andreának igaza van, egyik nap szebb, mint a másik. Egy ilyen, szép képekkel teli hetet én is elfogadnék,
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali
Köszönöm, hogy írtál.Ezt a verset tehetetlenségemben írtam. Svájcba ment volna a családom. Egy bírónő miatt elúszott a repülő jegy ára … és itthon kellett maradnunk.
Örülök , hogy tetszett a versem.
Szeretettel üdvözöllek : Ágnes
Kedves Ágnes!
Nagyon jól sikerült vers. Ötletes a téma, hogy a hét napjai köré fogtad a cselekményeket. Nekem a péntek tetszett a legjobban, azt találtam leginkább játékosnak. Üdvözlettel: Szilvi
Köszönöm, hogy írtál.
A házunk előtt és mögött nyírfák vannak. A kedvenc fáim.Több versemben is szerepelnek.
Szeretettel üdvözöllek: Ágnes