akkor jobban fognak szeretni az írótársaid,
sok hozzászólásban megírták már nekem
sok szeretet legyen benne, és kevés intelem.
Végre elhatároztam, ma megpróbálom mégis
ha nem sikerül akkor legalább lesz egy antitézis,
sohasem volt ez a téma, valahogy nekem való
mert néha oly buta vagyok, mint a Trójai faló.
Egy szép romantikus, szerelmes verset írni
ide kicsivel több kell, mint a nevemet leírni,
leültem azonban mégis, izzadás lett a vége
és a következő nyolc sor lett a bölcsessége:
Lemenő nap korongja már lassan elmerült
a szőke Tisza aranysárgára festett vizében,
a lágy est homálya a fűzfák felett szétterjedt
ott az Óbecsei, rég elmúlt szerelmes estében.
Ott álltunk boldogan szorosan egymást ölelve
egyedül voltunk, azon az elhagyott víz parton,
Úgy szeretlek téged – súgta remegve fülembe
halk, alig halható, örömtől remegő hangon.
E nyolc sor után a sors vissza rántott a jelenbe
mert nálam a sors mindig, beleszól mindenbe:
Én téged ily későn azért tanítottalak meg írni,
hogy leírd és reméld, hogy megérti mindenki;
Egy embernek néha, nagyon sokat ki kell bírni
az életben van az úgy, hogy sokat is kell sírni,
reményed azonban sohasem szabad elvesztened
mert csak abból sikerül neked új erőt merítened.
8 hozzászólás
Kedves Tóni!
Nagy érdeklődéssel olvastam a versedet, és úgy érzem, hogy több értékes gondolat is rejlik a soraid mögött! Az első és a legfontosabb az, hogy legyünk hűségesek a céljainkhoz, tartsunk ki mellette és ne adjuk fel a reményt. Vannak elvárások, de nem érdemes úgy élni, hogy ezeknek próbálunk megfelelni… akkor nem önmagunkat adjuk, és nincs megelégedettség, nem töltenek el jó érzéssel a tevékenységek…
Ezen felül nekem tetszett a dőlt betűs, romantikus rész is… Olyan, mint egy történet kezdete, szinte várná az olvasó a folytatást… lehetne akár pozitív is a vége, de lehetne akár egy ballada is… de így, "beleépítve" a versbe, szintén kiemeli a mondanivalódat.
Így aztán… végül abból a próbálkozásból sok értékes gondolat született!
Szeretettel: barackvirág
Kedves Mónka!
Az örökös kérdések amelyek nem hagynak nyugton: Hogy, miért és meddig írjak. Hogy miröl, azt hiszem, az sohasem lesz probléma, de a miröl-nél is, az a másik három kérdés jön mindig elő. Mindig amikor ide érek a gondolataimmal Albert Einstein idézete jut az eszembe:
"Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést."
Csak amikor sok kérdésre nem kapsz választ, akkor el kezdesz kételkedni abban, hogy jó-e, kell-e, és ér-e valamit amit csinálsz. Tudod, hogy nem a dicséretekért írok, de már sokszot megfordult a fejemben, tudnék-e én is olyan verseket írni, amelyeket az emberek dicsérnek. Megpróbáltam. Nem tudok. Mert az nem én vagyok. Abban a két sorban, nem az én gondolataim vannak, hanem azokat kerestem, ammelyekről azt gondoltam tetszeni fog az olvasónak. Így hát tovább is. "Suszter maradj a kaptafánál" mondás érvényes rám.
ódv Tóni
Kedves Tóni!
Igen, tudom, hogy nem a dicséretekért írsz, és ez az igazi… Én úgy érzem, hogy megy neked a például a romantika is, hiszen épp mostanában írtad azt a haiku csokrot, ami egy kellemes sétáról szól!
Ha fellapozzuk József Attila kötetét, akkor nála is találhatunk olyan költeményeket, amik az élet nehéz oldaláról szólnak, mégis sokan szeretik… emellett van szerelmes és egyéb más témájú verse is (és persze nem ő az egyetlen költő, aki így van ezzel), és azokat is sokan szeretik. Vannak napok, amikor az egyik témát esik jól olvasni, és van, amikor a másikat… Az én véleményem az, hogy addig, amíg vannak olvasók, nincs baj… addig ott van az érdeklődés, akár vannak dicsérő szavak, akár nincsenek!
Különbözőek vagyunk mindannyian, különböző stílusban, témákban stb. alkotunk… és éppen ez az egyik szépsége ennek az egésznek… ettől lesz színes a világnak eme része, vagy akár az egész világ…
Szeretettel: barackvirág
Kedves Mónika!
Ez a gondolatmenet nem panaszkodás akart lenni, hanem csak "hangossan" gondolkodtam. Nem a szeretetet mint szeretet értetem az írásom alatt, hanem azt a bizonyos érzést, ammelyet egy vers olvasása az olvasóból kifejt, vagy automatikussan éreztett vele. Egy szépen megírt romantikus vers az olvasóból is ugyanolyan szép, romantikus gondolatokat vált ki, amelyet ő, tudat alatt is, az író számlájára nyugtáz. Ha azonban egy olyan verset olvas, ami az ő belső egyensulyát is felboritja, akkor indirekt az írót okolja. hogy minek is kell ilyesvalamit leírni, hisz ezt mindenki tudja, és segiteni sem lehet rajta. Én a verseimet pedig pontossan ezeknek az olvasóknak írom, azzal a szándékkal, hogy talán elgondolkodnak, hogy amiröl írok még sem olyan kilátástalan, és ha mindenki egy kicsit is tenne ellene, már az is sokat érne.
Köszönöm, hogy "elbeszélgettél" velem.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Bizonyára sokan vagyunk így, időnként megtorpanunk. Elgondolkodunk, érdekel-e valakit, amit csinálunk. Nem az a fontos egy alkotásban, hogy romantikus-e, vagy sem, hanem az, hogy van-e olyan gondolatvilága, ami miatt érdemes elolvasni. Szükség van komolyabb témájú versekre is, hiszen alapból sem mindenki érzelmi beállítottságú. Másrészt hol ilyen, hol olyan hangulatunk van. A haikuidról nem is beszélve!:) Úgyhogy csak hajrá, és ajánlom szíves figyelmedbe a versed utolsó két sorát!:)))
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Pontossan az a két sor az, amelyik ismét és ismét a továbbírásra korbácsol. Jacob van Rijs idézete jut olyankor mindig az eszembe amelyben azt írta:
"Amikor úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik százszor is ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem látszik. A százegyedik kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte mértek rá."
Én is tudom, engemet sem az utosó versemről itélnek meg(vagy el), de lehet, hogy pont annál lesz tele a pohár, vagy akkor kap a gondolat lángra.
Annál inkább is köszönöm, hogy olvasol, és válaszra is méltatod az próbálkozásomat.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Néha hiábavalóak a próbálkozások, de próba szerencse.
"a sors vissza rántott a jelenbe" ezt a sorod megfogott gyakran érzek így mostanában.
A szerelmes versek írása nehéz. Nekem az. Tetszik a záró versszak optimizmust sugárzik.
Üdv: Ági
Kedves Ági!
Szerelmes verset írni, csak akkor lehet, amikor az ember szerelmes, de amikor a szerelem már szeretetté alakult, akkor már az ember több színt is tisztán lát, nem csak a rózsaszínt. Egyszerű szerelmes verseket, néha nagyon banálisakat is, csak a friss szerelmi lázban élő tud. Az igazi szép nagy dolgok a költészetben, mint minden mővészetben csak akkor jött eddig is létre, amikor az alkotók szenvedtek. Egy régi német közmondás is azt mondja: "Der schlauheit des Füchse kommt stehts vom leeren Magen." (A roka ravaszsága mindig az üres gyomorból jön!) . Az aki valamitöl telhve van, arról nem tud álmodozni.
Köszönöm, hogy írtál, és
üdv Tóni