Boldogságom vérében kéjes nyugalommal fürdök
Kékmadár, szívedet szárnytolladdal szúrom át
Pedig nemrég fészkedalja nem restellte az ezüsttőrt
Akkor életfámat elöntötte a könnyár
Most e fának akaratága kis szellőtől megremeg
Akit eddig gyümölcsével kínált, ím méreggel lepi meg
Mi már nem vagyunk egyek, kiismertük egymást
Pedig kiöntötted sebzett szíved minden apró titkát
Tőlem is kapsz egy láthatatlan méregsebet
Ágaim malomkő-súlytalanságod után
Félve, gyengén őrzik a gyönyörű tetemet
6 hozzászólás
Olyan egyedi, és különleges….de nem mondom, hogy teljesen értem! Viszont nagyon tetszik. Komoly-komor-kicsit érthetelen….olyan, mint Ady, akit én is nagyon szeretek 🙂
nagyon jólesnek szavaid, köszönöm:) Ady-párhuzam nyilván nem véletlen, csak erős:) és nyilván azért nem érted teljesen, mert túlságosan személyes és ismerni kell hozzá egy történetet… [a szimbólumokba meg belekeveredtem és vannak átfedések:D]
gedi
Persze, hogy nem véletlen az Ady-párhuzam, nekem is azonnal ő jutott eszembe!
Nagyon jók a szóösszetételeid! Ehhez kell az igazi képzelő- és alkotóerő.
Üdv
Zsázsa
ó, köszi szépen:) nem véletlen imádom Adyt 🙂
gedi
Gedi…nos nem hittem volna, hogy egy ismerősre akadok itt 🙂
Amugy nagyon jo vers, kezdek irigykedni:) De nagyon-nagyon gartulálok hozzá:)
jéééé csak most néztem meg ki is vagy 🙂 szia Tíci 🙂 annyira azért nem is jó 😛