úgy ébredtem mint máskor
nem is vettem észre,
hogy egy nappal öregebb lettem,
de azon a reggelen
ott, az utolsó távozáskor,
majd azt sem veszem észre
hogy reggel, fel sem ébredtem.
Az egyik nap is
úgy elmúlott mint a másik,
észre sem vettem
hogy lassan évekké változtak,
az idő az velünk
csak gyötrelmesen játszik,
és sok ismerősök
már tőlünk régen eltávoztak.
Hatvankilenc éve
vagyok itt lenn a földön,
remélem egyszer
megtalálom a felfelé vezető utat,
ha minden kitisztul
és végre átlátok a ködön,
de lehet akkor már
az én utam is, majd csak lefelé mutat.
2 hozzászólás
Kedves Tóni!
Nagy meglepetés nekem ez a vers.Kicsi csalódottság érződik a versedből.
Azt írod "ha minden kitisztul és végre átlátok a ködön," ez nekem úgy tűnik még mindig van
olyan az életben amin meglepődsz.Én eddig úgy gondoltam Te nagyon bölcs vagy.
Nincs már az életben olyan ami Téged meglepne.Sok szomorú igazság van a versedben.
Üdv:Ági
Kedves Ági!
Köszönöm a megtisztelő véleményedet, de már Müller Péter is azt írta:
"Az okos és a bölcs ember között a döntő különbség ott van, hogy az okos emberből hiányzik az áldozat. A bölcsesség ott kezdődik, hogy az ember a csodálat állapotába kerül. Elámul, gyönyörködik, tátva marad a szája – és sír. A megrendüléstől és a gyönyörűségtől."
Én magam sohasem merném azt mondani, hogy bölcs vagyok. De mindig Seneca idézetével éltem, amelyben azt írja:
“Ha azzal a korlátozással adatik a bölcsesség, hogy mélyen elzárva őrizgessem, és ne hirdessem, vissza fogom utasítani. Nincs olyan érték, amelyet társ nélkül birtokolni kellemes volna.”
Talán ezért is lettem azzá ami vagyok-
Köszönöm, és
üdv Tóni