Most kérkedik, hogy térdéig sem érek,
ki nemrég buzgón nyalta volna talpam,
s a neten trendi cuppogó talajban
csúszott-mászott, mint irodalmi féreg.
Hogy eltapossam, nem vitt rá a lélek,
bár (nem tagadom) volt, mikor akartam,
ha ágyékát egy laptoppal takartan
kínálgatta a kékharisnya népnek,
vagy ihletért a hold képébe révedt,
s a kamunickációs zűrzavarban
tangákig csordult szájából az ének.
Iszom söröm, s találgatom magamban,
szerelmes verset ma még hányan írnak
e mindörökké online netszatírnak.
3 hozzászólás
Hm.
Tudod, mit kívánok Neked?
Hogy annyi milliód legyen, ahányan ezt a verset már magukra vették az évek során 🙂
SUPER.
Telitalálat, végignevettem.
Fantsztikus vers. Ismét csatlakoznék az előttem szólókhoz.:)