Egy öreg oroszlán keservei

Nejem régen volt már egy igazi vadmacska,
ma már csak egy szelíd, doromboló kiscica,
kihűlt a vágy belőle, hideg a szerelem,
társadalmi munkát végez ingyen a neten.

Irigykedve hallgatom, mily vad csaták dúlnak,
se szeri, se száma a sok kéjháborúnak,
de minden hiába, a hiba bennem van tán,
nem vagyok más, egy fogatlan öreg oroszlán,

ki szomorúan, éhesen nézi a vadat,
tudja jól, ma sem ejt el semmit, hoppon marad,
hiába hajtja a kielégítetlen vágy,
nevet rajta a vad, öreg ez az oroszlán!

Bánja már szegény, hogy nem Párducnak született,
vagy kecses Gepárdnak, ki sebesen fut, s edzett,
Leopárdnak, ki egy igazi akrobata,
vagy elefántnak, kinek hatalmas agyara.

Így él most ő, öregen, keserű magányban,
hiába talált társat ebben a világban,
foga sincs harapni, testét gyötri a vad kéj,
száműzte egy beteges, pusztító szenvedély.