I.
Keze, mint régi könyvek elsárgult lapjai
melyeken halványkék sorokban ütemesen
lüktet az élet. Fejét még most is úgy tartja
mint egy római – férfinak kellett volna szül-
etnie, azt hiszem. Elborzadva látom, hogy
hályogos szemén át egy másik világ néz rám.
Kislányként Mussolinit kellett rajzolnia,
majd felnevelt két fiút, akik nem ölték meg,
de majdnem. És sírba tett egy férjet. Szenteste
ülve elalszik, lassan méltósággal szuszog.
II.
halványkék sorokban
egy olyan amilyet
inkább nem kívánok
senkinek
lassan méltósággal
ennyi maradt neki
nem lehet eléggé
gyűlölni
azt ami hályogos
szemén ködlik át
a felfoghatatlan
századát
melyben rajzolni majd
nevelni s tenni kellett
sírba egy háládat-
lan férjet
III.
Mert ha lehet tisztelni, szeretni, csodálni egy embert
és gyűlölni, lenézni is őt egyazon szomorú vagy
még helyesebben felfokozott viharos szeretettel
akkor hát én is szeretem s tisztelve csodálom
ám egyszerre lenézem, utálom s megvetem őt…
3 hozzászólás
Bár én közel sem tudok olyan jó elemzést írni, mint te, azt azért elmondom, hogy nagyon hatásos a versed. Ahogy az ambivalens érzéseidet megjeleníted… S ahogyan az öregasszony fáradt, eres kezét azzal a hasonlattal leírod, nagyon tetszik.
Üdv: Colhicum
Köszönöm. Nagyon kiforratlan még ez a vers. Az élmény már nem teljesen friss, viszont annyira még nem régi, hogy teljesen hideg fejjel tudjam kijavítani.
Ebben a versedben lélekelemzést mutatsz be,
mely különböző érzésekkel van kifejezve!
Nem mondhatnám, hogy kiforratlan!:):)
Csak érteni kell…
Üdv: fátyolfelhő