Elkopott bennem is már a férfierő,
hiába sugárzik rám,ragyog a nő.
Ezüstös hajam gyéren őszülő,
csupán a szememnek gyönyörű ő.
Hullámzó keble hetykén megzavar,
ahogy emlékeim mélyébe kavar.
Ráncaimmal gyűlnek anyagi gondjaim,
velük együtt tűnnek el régi bájaim.
Hiába az edzés,a napi torna,
ha éveim síklanak, mint a vitorla.
Zakatoló szívem egyetlen öröme,
ha ringó ölében, hajamba túr keze.
Lehetnék gazdag,sikeres, menő,
bukna rám biztosan sok-sok nő,
de ötvenen már túl jár az idő,
ilyen ábrándoknak, sajnos agyő.
(2002 február 25 )
9 hozzászólás
hát érdekes, de jó
Az ember néha nosztalgiázik, mert többet tekint hátra mint előre és ilyenkor a ködbe veszett emlékek szebbnek tűnnek.Üdv.haver.
Lágy és kellemes aztán meg naon szókimondó
Nagyon bejön….
Szép munk, grat!
hű,a vége nagyon modern,odamondós lett…..szokatlan!
Nagyon sokan egy az egyben azonosították velem, akár a részeges imáját is, főleg a Fullextra irodalmi portálon, valószínű, mert e.sz. első személyben írtam és rám zúdult egy egész vigasztaló áradat, holott alig-alig, csupán ünnepi alkalmakkor fogyasztok szeszes italt, azt is bort, és még nem használtam egyáltalán Viagrát sem.Természetesen valami köze hozzám is van.Mindenesetre örülök, hogy ilyen jól sikerült a helyzetbe való beleélés.Köszönöm a kritikát.Üdv.,haver.
Az önirónia nagyon jó benne.:) Igazán tetszik, a rímek kitűnőek.
Tetszik:)
Colhicum, az idő múlása könyörtelen, a halál gondolatával nehezen tudunk megbékélni, ezeken csupán a remény és az önirónia enyhíthet valamit.Üdv.,haver.
Sleepwell, köszönöm, hogy itt jártál és örülök, hogy tetszett is, amit olvastál.Üdv.,haver.