éles körmöd máris a hátamba vágod
véremben fürdeted bűnös testedet;
elfelejted, hogy a megtisztulást
tőlem hiába várod.
Szabadulnék,
de karod
béklyóként ölel,
szívemből kitéped
életem szirmait.
Lassú, gyengéd
halált szánsz nekem;
vérem táplálja
gyilkos sóhajod.
Nem hiszed el,
de rég tudom:
ölnöm kell vágyott szabadságomért.
2 hozzászólás
Jodie!
Éppen ma írtad nekem, hogy tetszik a stílusom. Ez nem lehet véletlen; hangvételemben talán kissé hasonlítok eme versedhez… nagyon tetszett. Nagyon, és még jobban. Sokszor olvastam, mert amióta fent vagyok ezen az oldalon, igyekszem olyan alkotókra vadászni, akik túllépnek a hagyományos "költészeten". Olyan verseket akarok olvasni, amelyekben erő van, amelyek vágnak, és (ahogy írtad) kiráz a hideg olvasásuk közben.
Az egyik versemnél megkaptam, hogy túl merész. Milyen legyen az ember 19 évesen?! Na, én ezt a merészséget képviselem, amit Te is ezzel a verseddel!
Gratulálok hozzá, még sokszor elolvasom!
Üdvözlettel
Bettina
Kedves Bettina,
csak örülök, ha így látod, én is sokszor járok még Hozzád vadságot és merészséget meríteni 🙂
Köszönöm!
Jodie