Egy téli reggel elmentem a tóhoz,
s néztem, hogy a jégen sok gyermek játszadoz.
Láttam ahogy a hógolyót meggyúrják,
és nagy csatában a hóvárat feldúlják.
S minden téli reggel azt kívántam:
bár itt lennél velem!
Tudtam, hogy örök-távol vagy tőlem.
Majd egymagamban szűk kis utcán jártam.
Egy surranó hangnak kedvesen így szóltam:
"Jer' közel kedves, hagy lássam szemed,
és hagy öleljem át szép didergő lelked."
S akkor észrevettem, hogy árny volt csak
mi lángra lobbantott;
saját magamon nevettem nagyot.
Mert tudtam én jól, hogy nem létezel te,
csak a finom lelked elveszett szelleme.
Majd' minden árnyék kacagott szívemmel,
s rám nézett akkor egy szomorkás hóember;
szén volt szeme, oly égőn fekete,
mint szívemben a bú;.
Nem csak én vagyok ilyen holt sorsú.
Szűk utca végén egy kőkereszt fénylett,
tudtam, hogy a tél és minden téged temet,
és nevetésem sírásba csendült át,
térdem söpörte az út fehér por havát;
És azt kiáltottam: "Ó, Istenem!
fagyassz meg engemet!
Hagy kapjak én is mellette helyet!"
S jött a téli este, elhalt a zsivaj.
Csak egy néma testet ostromolt a vihar.
Hó takart be engem fehér lepellel,
lelkem korcsolyázott a tavon lelkeddel.
Így lett e szép nap az utolsó is,
s nevetve öleltél.
Boldogan siklott lelkünk, mint a szél.
10 hozzászólás
Tetszett, gratu!
Kicsit szabadabban jobb lenne. A képek magukkal ragadnak, jó leírások, a társításaid ismét viszik a verset! A rímek ellenben – szerintem – pár helyen rombolják az összhatást. Kicsit szabadabban! Ne hagyd, hogy a techikai kényszer és és a verssel szemben támasztott általános elvárások megöljék annak lelkét! A témaválasztás, és annak feldolgozása igazán különleges. Ügyesen “sétáltattál” végig az elbeszélő külvilágban tett, illetve saját lelkében már százszor is megtett “kálváriáján”… Csak így tovább! Ismét tetszett:
Kuvik
Köszönöm az értékelést! Igazad van abban Kuvik, hogy szabadabban kellett volna. Hogy a versnek nem alapfeltétele a rím, ezt már elsőben megtanultam, tehát tudom. Viszont azért lett ilyen, mert amikor írtam (csak hogy mentsem magam, bár nem kellene), egy régi szám dallamára született. Nem is gondoltam másképp, mint így. Valóban lehetett volna szabadon, de a szám, ami megihlette nekem sokkal többet ér annál, hogy e verset megszabadítsam “láncaitól”.
Szia!
Nagyon tetszett a versed! Igazán jó az ötlet, és fantasztikusan jók a képeid. (Kuviknak igaza van, a rímeket ne rendeld alá a szigorú formának!)
Gratulálok!
Gyömbér
Most olvastam a Te hozzászólásod, és ez számomra is magyarázat! 🙂
Szép vers! Tetszett! 🙂
Nagyon szép, megkapó vers. Talán a halott kedveshez…
Gratulálok: Colhicum
Hozzám leginkább az utolsó versszak áll közel, az nagyon egyben van. De az egész hangulata igazán magkapó. Sugárzik belőle a lemondó szomorúság.
Köszönöm az élményt!
üdv, banyamacs
Köszönöm, hogy olvastatok! A halott kedveshez nagyon sok vers született. Ez például azért, mert a szám dallama, amire írtam, nagyon sokat jelentett mindkettőnknek.
Gyönyörű sorok, csodálatos vers, de amik a leginkább szíven ütöttek: "finom lelked elveszett szelleme… …nevetésem sírásba csendült át,… …lelkem korcsolyázott a tavon lelkeddel…" Gyönyörűen írsz, gratulálok!