Egy temetés margójára, vagy egy haldokló utolsó gondolatai…

Ott, egy idegen szobában
hol mindenki a halálra vár,
mert mikor a lélek elszáll
a búcsú szó akkor késő már.

Ki fogja még meg a kezem
amikor én útra indulok,
ki ad egy utolsó csókot
mit visszaadni már nem tudok.

Nyissátok ki az ablakot,
hogy el tudjak menni szabadon,
nem akarom, hogy sírjatok
csak simogatást a hajamon.

Sok ember az nélkül hal meg,
most, ne a keresztfát simogasd,
én soha sem kértem sokat
és gyászod, ne másnak mutogasd.

Szeretni addig kellett volna
amíg én, itt köztetek voltam,
most már elég ha tiszteltek
amikor már itt fekszem holtan.

De mégsem haragszom rátok
nem kell a napi látogatás,
maradjon úgy ahogy volt is
jól esik nekem, ott a megnyugvás.

Megköszönök mégis mindent
amit megtettetek míg éltem,
de attól, ahogy meghaltam,
csak attól féltem, amíg éltem.