Egy úton járok mindíg veled,
Apró lábnyomaidba lépkedek,
Enyhe szellő hozza szívedet,
Szerelem festi szivárvány színedet.
De ha tomboló vihar sújtja lelkemet,
Ahogy ezer átok nyomja vétkemet,
S puha kézzel érintve értelek,
Mégsem tagadhatom meg a véremet.
6 hozzászólás
Van benne valami amire nem számítottam közbe, úgy értem ezt, hogy mindig van valami hihetelen, amit nem gondoltam volna, hogy így folytatódik a vers. azonban a rímek nem tetszenek, tönkrevágják ezt, amit az előbb ecseteltem.
Üdv
Minden egyes olvasas, ertekeles megtiszteltetes, koszonom. Sajnos remenytelen devianskent nehezemre esik kovetni az eletben a szabalyokat, igy ahol lehetoseg nyilik leterni a kikovezett utrol, megragadom. Ezert olyan a szerkezet es a rim amilyen, neha kicsit ossze-vissza, ontorvenyu.
Nem is olyan rosszak azok a rímek.:) Nekem tetszik!
Koszonom szepen!:)
Kedves Sándor!
Nekem is tetszik a versed. Rövid, mégis tele érzelmekkel. Sokan nem szeretik a ragrímeket, de valójában az a ragrím, ahol csak a rag egyezik. Nálad viszont az előtte lévő szótagok is stimmelnek, tehát nem tiszta ragrímekről van szó. Ja, én az utolsó sorból kivenném a névelőt, talán dallamosabb úgy, de persze ez a te műved:)
Üdv: Borostyán
Koszonom:)