Kezemet fogd még
szorosan kérlek,
őrizzen a szemed,
hisz benne élek.
Könnycsepp csordul,
fagyott a szív,
fájdalom mar belém,
törve álmaim.
Emléked fakul,
csókol a semmi,
sarokban lapul
nem lehet mit tenni.
Hideg az éjszaka
üres a lelke,
párát lehel csillaga,
alszom…
magamat átölelve.
6 hozzászólás
Ez nagyon szomorú gondolatsor, kedves Edit. De sokan át kell, éljük.
Szeretettel: Laca 🙂
Igen Laca, szomorú.
Köszönöm, hogy olvastál.
Edit
" Hideg az éjszaka
üres a lelke,
párát lehel csillaga,
alszom…
magamat átölelve "
❤
Nagyon kifejező a vers…szinte süt a magányosság érzése belőle…grat
Edit!
A magányt, az egyedüllét érzését remekül vetítette elénk versed.
"Emléked fakul,
csókol a semmi,
sarokban lapul
nem lehet mit tenni."
A legrosszabb pedig az, hogy tényleg nem lehet mit tenni.
Szomorú soraidhoz gratulációm küldöm! Melinda