Elmult a nap fénye
Itt vagyok mot ártatlanul
Könnyek között ülve
Nincsen más velem
Csak a hold ,a fák
És nem hallok mást
Csak egy madárka hangját
Azt énekli :ne sirj!
Nem vagy egyedül
Melletted egy aprócska
Bolyhos fülü ül
Hogy is felejthettem el
Hisz a madárnak igaza van
Hisz a bolyhos fülünek szeme a tenger
És szíve aranyból van
Aprócska fejét
Két lábamra hajtja
Szeretlek téged!
Szemével azt mondja
Én is szeretlek
Minden pillanatban
Te mindig itt vagy velem
ha jó,ha baj van
Várok még mindig
De senki se jön
Pedig már lassan
Hatszáz perce ülök
Ülök és várok
De mire várhatok?
Ha mégsem jön senki
S lassan orditok
Itt vagyok mot egyedül
Elmult a nap fénye
Itt vagyok mot ártatlanul
Könnyek között ülve
2 hozzászólás
Nagyon együtt tudtam érezni veled miközben olvastam a versed. Egy időben számtalan hasonló verset írtam én is. A magány nagyon rossz dolog, főleg ha van egy párod, aki nincs veled. Nagyon szépeket írtál! Üdv: Aniszirk
Csatlakozom aniszirk-hez…bánatosan szép, csak gratulálni tudok!:)