Hol megszűnik minden
és már semmi sincs a határon,
már csak magad látod
egy kietlen tájon
Hol üresség ez egyetlen társ
mi melletted áll,
rájössz, hogy társ nélkül
ez az, mi te rád vár
Akkor jut eszedbe
ki voltál és lehettél
s megérted
mindenért csak te feleltél
Számot vetsz s aratsz
s a hajnali fényből
nem sok,
de annyi se maradt
Elmúlt minden,
s te még mindig egyedül,
de nem sors akarta így
hanem te egyedül
Kereshetted zavar közt,
mindent kizárva
okolhattál apát, anyát
s mindet hiába
Hisz már rájöttél,
mint mindenki a világba
kell valaki
ki fogja kezem e kietlen határba
3 hozzászólás
Versedbe írt szép gondolatok, a vers formája, minden tetszik nekem, azonban még többet érne, ha a mondatok végét lezárnád, pl. egy ponttal!
Szeretettel: Kata
Nagyon szépen megirtad a sziv magányát,igen ,a földön az ember egyedül nem lehet ,kell egy tars ,egy valaki ,üdv:Szekelyke.
Kedves manager!
Fantasztikus, milyen mély igazságokat fogalmaztál meg ebben a versben.
Úgy gondolom, ha ezeket a "törvényeket" valaki még idejében felismeri, megváltoztathatja az életét.
De ha mindezt későn, már minden hiába.
Nagy élmény volt elolvasnom ezt a bölcs, kellemes stílusban megírt költeményt.
Csak így tovább!
Üdv.:Tamás