Egyetlen csókodtól megszűnne az álom,
kihalna szívemből az örökös bánat,
miden hajnalon az újabb tavaszt várom,
és építem a világtól elzárt várat.
Lassan már megszokottá válik a magány,
nem tudom elhinni, hogy jön majd egy szebb nap,
szorgoson virágzik lelkemben az ármány,
úgy érzem, többé nem ragyog rám a nap!
1 hozzászólás
Remek irasodhoz gratulalok.Kifejezetten tetszet.