Mindig mikor a szél,
belekapaszkodik egy falevélbe,
az utolsó villamos érkezik.
Felszállunk rá s utazunk,
a nyárból az őszbe.
S miközben,
a tereken lófrál a novemberi
édesmérges-zápor,
mit a szél hurcol,
tél hátán elfut szemünkből a tavasz.
S hogy hűtlen világ ez!
Lehunyt pilláink mögött tudjuk.
De mindig kulcsrazárjuk ,
az elkopott májusi szìvverésünk.
S elhagyotthideg-éjben,
elcsuklótévedésünk.
4 hozzászólás
Szia Alkonyi! A versed első fele nagyon téli hangulatot áraszt. Szinte érzem, ahogy a szél a húsomba csap. Persze, lehet, hogy csak én érzem így. Aztán a második versszakban minden lecsillapodik. A tévedésünk békésen, szelíden csuklik el. Baràtsággal: Madár.
Kedves Alkonyi!
Kívánom, hogy utoljára írhass ilyent: "tél hátán elfut szemünkből a tavasz."
Ebben a lassan múló színes őszben szemeidben fészkelő édesmeleg tavaszt kívánok.
Tisztelettel: pusztai
Szia Alkonyi!
Versed erőteljes elmúlás-hangulatot áraszt. Szép, kifejező képekkel vezeted végig ezt az érzést, alátámasztva sok-sok "mozgással" az első részben, mint például az "utazunk", "érkezik", "lófrál", "hurcol" stb. szavak, olyan kapcsolatban, melyek valaminek a végét sejtetik. A második versszakban megerősítést, lezárást nyer, ami elmúlt…
grat, üdv
leslie
Szia!
Szép és kifejező versed
szeretettel olvastam.
Tetszett!
Szép napokat kívánok:
Zsuzsa