Ellibbentél mellettem, s én láttam
Lángoló szemedben magam; döbbenet!
Esetlen, bamba kamasszá váltam,
Ott eresztettek lábaim gyökeret.
Néztem megigézve hajad bársonyát,
Ódát zengtem volna róla menten.
Ridegtartás volt eddig éltem, s most, hát…
A karámból szökő csikó lettem.
Démon szállta meg szívem zeg-zugát,
Részeg álmom most valóságra vált,
Áldom a sorsot, hogy megismertelek.
Gyorsul az élet, ha együtt vagyunk,
Ámor házában mi ketten lakunk.
Mindent kibírok, csak vesd rám szép szemed!
2 hozzászólás
Kedves, diákhangulatú a szerelmes szonetted. Egyedi stílusban írod, s nagyon pontosan vezeted végig a versed. Élvezet olvasni a szonettjeidet.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy figyelsz rám, s örülök, hogy némi élvezetet is tudok nyújtani számodra!
"Sonettare necesse est!"
Szeretettel: dodesz