Csak nyelni kell a patkánymérget,
s várni;
hátha újra rezonál a szervezet.
Mely immúnis,
s nem plátók rabja;
de a nyomorsugár-szer vezet,
s retinám’ e permet nyalja
habos csontig tisztára.
Bimbózik a káb-szerelem,
hisz csapódik a szívpára;
a vérlevegő kábszer-elem,
a műlég-tüdő hiába…
Már repednek a kínfalak,
s a vén égbe zár ridegen
a világ (hazug nimfa-lak),
e délibábos szigeten.
5 hozzászólás
Egyedi verselés a Tiéd, van benne sok titokzatosság, és mégis ha szeletekre boncolom nem is anyira abszurd!
Szeretettel:Selanne
Örülök, hogy így gondolod kedves Selanne 🙂 Köszönöm hogy benéztél!
Oliver
Már a cím felkeltette az érdeklődésemet.Nagyon,nagyon jó:))
Köszi Dominika 🙂 Az érdekes cím fél siker 😀 Köszi hogy benéztél :))
Oliver
Erőteljes szavak, mint mindig, egyedi képzettársításokkal! Ezek rendre visszaköszönnek a verseidben, ami tiszteletre méltó. Kíváncsi vagyok, hogy még mi mindent fogsz ide írni 🙂
Ihletgazdag perceket!
Kalina