Csillaghullás zubogja
pogány szavak özönét
s pocsék élet karmolta,
letűnt korok közönyét.
Gyatra emlék kóvályog,
tétova árnya szökken,
vetíti végső álmod:
az erőd múlik, csökken.
Mintha könyvből olvasnál,
lapozod, és böngészed…
Tanulságos olvasmány:
csenevész az életed!
Dicsőségnek nyoma sincs,
csupasz lapok bámulnak,
várják, hogy rájuk tekints,
míg unalommá sárgulnak.
Mégis feltűnik egy árny,
hív, hogy majd ő vezet,
sötétség vagy szivárvány:
két választásod lehet.
Ismerős ez a környék,
ott ül egy rokon kölyök,
szemedben gyötrő könny ég,
s lassan tovahömpölyög.
3 hozzászólás
Igazi mélységet érzékelek. Gondolkodtat a versed. Az utolsó két versszak nagyot nyom az egészen. Meditatív vers, de mégis élnek a gondolatok. Hagyják az olvasót azonosulni, vagy legalább adoptálni a saját életére a mondanivalót. Jó gondolatiság, jó végeredmény. Tetszett a versed.
Üdv
Zoli
A vers történetéhez hozzátartozik, hogy egy vonaton írtam, Prága és Budapest között, miközben egy dalt hallgattam. A dalt egymás után háromszor-négyszer meghallgattam, és közben az érzéseimet leírtam – ez a vers lett belőle. Soha ezelőtt és ezután nem sikerült ilyen gyorsan ilyen jellegű verset megírnom.
Köszönöm a véleményt.
Nagyon tetszik, gratulálok.
Üdv. Györgyi