Hozzám hajolsz, mert jó apád nem lát
sötét, felhős egeknek magasából.
Nem emlékszel rá: fényszórók poklából
nyíltál neki mint tündéri virág.
Apád helyett a férfi én vagyok,
megpróbálok hát ifjúnak maradni
mindkettőnkért, s őszinte szívvel szórni
szeretet-szikrát, míg szívem dobog.
Bölcsességszerzés túl magas lépcsőin
jó anyád szava benn s a keze ott kinn
emel, ha iskolád szinte már gépnek tart.
Nyílik az ajtó, ujjongva belibbensz,
megölellek, mosolygok minden hírhez…
Kis hajósom, evezz, mert vár a part!
1 hozzászólás
Szia soltissimo!
Mivel versed adott kategóriába tetted, kénytelen vagyok azt is nézni, hogy miként valósítottad meg a formát.
A sorok szótagszámának 11-esnek kellene lennie, a ritmusok is akadoznak.
A tartalom viszont annyira magával visz, hogy megkönnyeztem, a zárás pedig méginkább tetszik.
A valódi szonetthez viszont ennél több kell. A formai hűség. Ez hiányzik innen.
Nagyon nehéz a követelményeknek megfelelni, magam sem tudtam, még egyszer sem, pedig 40 körül számlálom azokat a verseket, melyeket eredetileg szonettnek szántam.
Érdemes küzdeni az igazi formáért. Aki egyszer elkezdte, érzi az ízeket. Ezt tapasztaltam itt is.
Köszönöm az élményt, mert versed mélysége és mondanivalója megtalált.
Szeretettel: Kankalin