Mondtad jössz majd, 'szia'.
Azóta mosolygok mereven:
visszajössz, mondom.
Csak félüres ágyamban
suttogom néha
az olajos csendben,
fenyegetően,
hogy megígérted,
tartsd a szavad ember!
Párnámon a huzat
már cafatokra szakadt.
Ébredek, nem aludtam
csak téptem a hajam a hajad.
Csontjaim átszúrják
a csípőmön feszülő bőrt,
nagyon fáj, tudod?!
Indulnának kutatni utánad
csontocskáim, kígyózó ereim.
Szagról, hangról, bármi nyomról
felismernélek, megtalálnálak.
De csak fájdalommá
meszesítem a dühöm!
Annácska, nyugodj, visszajön,
ígéretet tett.
De nem eskettem meg!
Kellett volna, férfiasságára.
Az visszahozná.
De még nem, nem.
A megváltásra várni kell,
tébolyodásig.
3 hozzászólás
huh!…
…
…
Ez erős!
…
Nem is nagyon fűznék hozzá semmit, annyira át tudom érezni/élni.
…
Csak talán annyit, olyan érdekes lenne egyszer beszélgetni, ki, hogyan, miért tördeli a verseit úgy, ahogy. 🙂 Elgondolkoztam a központozás felemásságán is.
…
De ez megint az én izlésem szerint való vers, szóval: gratula!
Üdv,
Poppy
"de nem eskettem meg! kellett volna
férfiasságára. az visszahozná."
Szenzációs vagy! Gratu!
:)))))))
Ha kritikát is akarsz (egyébként igaza van Poppynak: magasan jó!:):) a fájdalmat, hiányt ismétlő sorokat "gyalulnám" meg talán egy kicsit középről, hogy pl. a kiemelt két sor még jobban "üssön", a lezárás kb. jó…
(nem szoktam ennyit dumálni, még kérésre se… bocs, ha zavart:):)
nagyon szeretem, ha valaki ennyit dumál!
köszönöm nektek, a negatívat is 🙂
és Poppy tudod, örülnék ha lenne központozás és tördelés kurzus, beiratkoznék. gyakran azt hiszem másoknak nem úgy esik, ahogy én szeretném, hogy puffanjon
no de majd képezzük magunkat 🙂