Szívét vasmarok gyötri,
testét izzadság füröszti.
Szép szemét könny áztatja,
látja, közeleg a halál angyala.
Már a suhogást is hallja,
arcát érinti szárnyának tolla.
Ám ekkor, hirtelen,
az út végén, fény gyullad fel.
Még maradnom kell!
Hisz itt is várnak rám.
Vigyél mást helyettem.
Légy kegyes,
Halál!
4 hozzászólás
Egyszerű és lényegre törő. Nem igazán tudok még mit írni. Engem magával ragadott. Gratulálok!
Kedves Tethys!
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat. Igazat kell adnom neked,ehhez a vershez valóban nincs mit hozzátenni, ez így egész.
Még egyszer köszönöm az őszinte érzéseket.
Szeretettel: Béla
Van egy hasonló versem nekem is(Térden állva, stb)
a lényege ugyan az, látom téged is foglalkoztat
a halál gondolata (mint minden embert).
Szerintem az élet része, bár nem mindegy hogy hogyan ér minket!?
Tetszik
Szirom
Ja és kösz a véleményed a versenről!
Kedves Szirom!
Köszönöm szépen a hozzászólásodat.
Nekem ugyan szerencsém van, mivel én megtaláltam az örök élet titkát.
Nem veszem meg azt a fekete öltönyt amiben eltemetnek.
Szívesen elolvasnám azt a versedet ami hasonlít erre az enyémre.
Amikor az ember annyira ki van, hogy már nem látja a fényt az alagút végén akkor vannak ilyen gondolatai.
További sok sikert az íráshoz, és sok szép kellemes ,szerelmes pillanatot a vidám versekhez.
Szeretettel: Béla