Meredten nézem a barna márványt,
keresem szeme színének árnyát.
Hol van mindaz, amit tett és elért?
Hogyan tanított, mi mindent megért?
Lassan végigjárom a temetőt,
halottak terítik be a mezőt.
Feljebb lépek, lássam, mi van ott túl.
Ugyanaz, mint itt, csak egy rémálom dúl.
Sajnos ebben élünk, és halunk még.
Körbekémlelek. Ki lélegzik még?
Csak a fenyők és a borostyán.
Senki mást nem látni a soroknál.
Mindig ilyenkor szólal meg a harang,
de máris jön, közeledik a hang.
Szeretném megölelni az élőt,
együtt sírnánk, megosztanánk erőnk.
2 hozzászólás
Szomorkás ám nagyon szép vers. Igen, a temetőben ilyen a hangulat, merengünk annyi mindenen.
szeretettel-panka
Köszönöm Panka, ha kimegyek, szinte mindig kell róla írnom.
szeretettel: Delory