Fekete rózsa-csókba zárva
megfagy az idő, reánk várva
könnye hullik, keserű csepp,
szíve dobbanva megremeg
Századok telnek el felette, de ő vár,
lelkét itt tartja a mardosó magány,
a fellegekre sose tekinthet már föl,
magához láncolta eme ocsmány föld
Meghalni kész, lelke menne már,
ördögi a szív! De angyalára vár!
Messzi fényben látja a lenyugvó napot
"Ha nem szeret meg senki, inkább meghalok!"
"Inkább vetem magam tűhegyes ormokra,
Többet nem gondolva az elmúlt korokra,
A pokol tornácán talán meglelem párom,
Kivel a purgatórium tüze is maga a mámor"
És hullik alá, repül, zuhan,
sikolya a múlt, s jövője hangtalan
édes, lágy sötétség karjába zárja
álma mostmár örök, ott vár reá párja
Leérve elsötétül e meggyalázott világ
Elönti a boldogság és feledi bánatát
De hirtelen egy jeges karom mar belé
S ébredve testét borítja hideg verejték…
5 hozzászólás
A dőlt-betűs kicsit jobban tetszik, de egészében nagyon jó vers!
Köszi Colhicum, Ed nevében is!
Érdekes megközelítés.Grt.Z
Kedves Doreen!
Nagyon jó közös munka, csak gratulálni tudok mind kettőtöknek.
Mindkét versszak típus (költő), nagyon eredeti, öröm olvasni a változatos szókincset,
érdekes képeket és erős testes tartalmi világot.
Gratulálok neked és Edveronnak!
Doreen rajt vagy a kedvenc alkotóim listáján, ami elég szűk, de alkotásaid voltak olyan figyelemre méltóak és jók, hogy érdemes hosszú távon olvasoddá válnom.
További jó alkotást!
Üdv:Metal Koala
Szia Attila, nagyon köszönjük mindketten! Az pedig egyenesen megtiszteltetés, hogy valaki engem is kedvencnek tart, s ez ráadásul te vagy, aki remekül írsz. Köszi mégegyszer, üdv.!