Arcán a mosoly halovány,
Lelkét beborítja az árny.
Vélt igazság, avagy valós?
A tévhit útja borongós.
Árnyak egyre sokasodnak,
Sötétben nem lel kiutat,
Végleg eltűnik a mosoly,
S a lelke árnyban fogoly.
Szeretet fénye megkopott,
Mert büszkeségnek helyt adott.
Fény nélkül a szív csak borzong,
S a kihunyt parázs megfagyott.
Debrecen, 2024. 02. 05.
4 hozzászólás
Kedves Edit!
Tetszett ahogy az ´”Eltünt mosoly”
okát kutatod!
A árny,vélt igazság,a tévhit után a
sötétben nem látszik a kiút!
Különösen tetszett a befejezés:
“Fény nélkül a szív csak borzong,
S a kihunyt parázs megfagyott.”
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a versemet. Külön köszönöm neked, a kedves véleményedet. Nagyon örülök, hogy tetszett. Szeretettel Edit
“Árnyak egyre sokasodnak,
Sötétben nem lel kiutat,”
Kedves Edit!
Bőven van ok arra, hogy lehervadjon az arcunkról a mosoly, de mivel az nem kerül semmibe, megtisztelhetjük vele embertársainkat.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a versemet és a kedves hozzászólásodat. Szeretettel Edit