Hozzászokok megint,
Hogy te nem vagy sehol.
Nem szórsz csillagokat rám,
Nem bódítasz kecsegtető szavakkal,
Egy megvirradt éjszakán.
Hozzászokok megint,
Hogy nincs, akit várjak.
Nem kell térden állva,
Hallgatnom hamis imádat,
A bolond szavak áradatát.
Hozzászokok megint,
Hogy veled is lehetek árva,
De nem fogok csalódni többé,
A szíved börtönébe zárva,
Mint annyi hazug éven át.
Hozzászokok megint,
Hogy, ami nincs, annak vége.
Nem sérti fülemet, a hazugság zenéje,
Hogy ott vagy, és mégis hiányzol,
Én a hiányodat, mégis megbocsátom!