Halkan, suttogva szólnék,
De nincs bátorságom.
Mit is mondanék?!
Szemedbe sem merek nézni,
Kérdezd a szívet, mit tud érezni?!
Elvesztett szavak, amiket mondtam,
Melyeket sosem mertem mondani.
A vihar közepén álltam,
Adtad kezed, miért nem mertem megfogni?!
Az avarban szikra pattan,
Én, miért nem Én voltam?!
Elvesztett szavak, csodás szavak.
Ajkaimra venném őket, kiáltanám,
De nem teszem, mert sebeket szaggatnak…
Így maradok csendben, némán.
Az angyalok hiába táncolnak,
Azok a szavak akkor is elvesztett szavak…
4 hozzászólás
Nagyon szép.
Nem mindig vagyok én sem én..ez kicsit dühít is..
Mindenesetre, köszönöm az élményt, a versedért!
Üdvi: dp.
Akkor én sem voltam. Holott kellett volna…. Én köszönöm, h elolvastad! 🙂
Hát igen, vannak szavak, melyek szeretnek elbújni a szemünkben vagy épp a szívünk árnyékában. Talán ezekhez a szavakhoz akkor növünk fel, mikor végre ki merjük mondani őket. Tetszett a versed:)
Üdv: Áfonya
Kedves Áfonya!
Igen ezek a szavak az elvesztett szavak. De ki kell mondani őket! Örülök, hogy olvastál!
Üdv.:
Serafis