Emlékeim

Tétova gondolat
zaklatottan mozdul,
emlékek ösvényén
lassacskán elindul.
Csendesen tallózik,
álmok között matat,
szépet tán találna,
nem holmi kopottat,
mely időtlen fényű,
átragyog a mába,
s nem süllyed mellőzve,
szürkülő homályba.
Meg-megállva kutat,
lehet hogy hiába?
Még mélyebbre merül
múlt sötét tavába.
Felcsillan valami,
gyönyörűen, tisztán,
derül a gondolat
szépségének láttán.
A te kedves arcod
mosolygott rám anyám,
egy szép pillanatra
visszatérve hozzám.