Sárga lángal ég a tűz.
S emlékeket űz.
Csaták emlékeit.
Szívek fáradságait.
Emlékeket látok.
Emlékeket hallok.
Melyek szerte foszlanak,
Hogy újra fellángoljanak.
Lassan csak a hamu marad.
Emlékeim ereje marad.
S mikor elfedem a tűzet.
Elzárom emlékeimet.
Érzéseket zárok el.
Emlékektől vállok el.
S visszagondolva rájuk.
Visszahozom maradványuk.
Lelkemet boldogság önti el.
Szívemet öröm fedi el.
S tovább élem életem.
Míg szívemben el nem felejtem.
4 hozzászólás
Kedves Lureka!
Versed a múlt kitörölhetetlenségéről és a annak visszatérő ingázásról szól.
Az emberbe múltja beleég, sajnos, nem sajnos örökre vele marad, talán tompul vagy szebbül, de az agy mindent eltárol.
Érdekes letisztul maga a mű, egyszerű, átlátható, illetve megérthető, megérezhető.
Kellemes volt végigolvasni, megforgata az agykerekeimet.
Ahogy szoktam mondani, hogy tán a legfontosabb, hogy a költő mozgassa meg az olvasó agyát.
Remélem, hogy legalább ilyen vagy jobb verseket fogsz az Íróklub színpadán bemutatni.
Gratulálok, szép munka, sok sikert az Íróklubban!
További jó alkotást!
Üdv:Metal Koala
Kedves Metal Koala!
Köszönöm hogy véleményt írtál a versemre.
Örülök hogy megmozgatam az agyad és elgonondolkodtál a versemen bár nem ez volt a célom.Én csak írtam.
Megpróbálok még verseket feltenni amik legalább ilyen jók.
Üdv: Lureka
Tényleg nagyon elgondolkodtató,valamit megindított bennem…Gratulálok hozzá!
Köszönöm. Örülök, hogy tetszik. 🙂