Emlékszel ?
mezítláb szaladtunk a hóban
és jóban rosszaban
csak nevettünk,
se vihar se villám nem ártott minekünk,
kedvünk részegen ődöngött,
dongott, zümmögött
a sikátorok fölött
és az éjben mindig volt ragyogás,
hogy elvezessen minket
a boldog összeborulás felé.
Emlékszel ?
mikor az éjszakát átcsivitelte
a fák lombjában ringó fészekalja,
a mindig éhes,
édes fiókák hangja,
és a talajra táncoló levelek
befedték szemünket,
hogy csak az egymáshoz simulás
melegében halljuk a föld szavát.
érezzük kábult illatát.
Emlékszel?
mikor kigyúltak a csillagok
és azt hitted én vagyok
a hold és az felhők pásztora,
és arcodra derült az ég
végtelen mosolya ,
hogy ne múljon el soha
a halkan duruzsoló varázs,
még most is szikrázó parázs
vagy itt benn a szívemben.
De nem !
nem emlékszem, hogy lett vége,
Nem látok a nyár hevére
amikor elfutottál !
Lelkem még mindig ott áll
a parton , mint elhagyott kalap
mint széltépett levél
és könnyemben nem él
a feledés parányi homálya sem.
3 hozzászólás
Drága fefo!
Ez csodálatos! Hosszantartó, gyerekkorból induló szerelmet fogalmaztál meg, legalábbis én így érzem, miután többször elolvastam. A vége…az kicsit szomorú…de az élet ilyen. Kevés kapcsolat tart örökké, az emlékezés azért mindig megszépíti.
Köszönöm az élményt!
Köszönöm a kedves szavaidat Artur. De tévedsz, ami a vers hátterét illeti. Tudod a legkisebb unokámnak( 4 éves)már van képzeletbeli barátja ! Vajlának hívják és mindig kéznél van, szeretik egymást. Nekem soha nem volt gyermekkoromban ilyen képzeletbeli barátom. De most 70 évesn sorra jönnek elő olyan emlékeim, amik nem velem történtek meg. Hát azt hiszem a képzeletbeli barát mégis mindig velem volt, de csak most jelentkezett. (de egy kicsit azért még normális vagyok! )
szeretettel : fefo
Mindenkinek más élményt nyújt egy-egy írás. Szépen megírt versed nekem ilyen emléket idézett, nem hiszem, hogy ezen összevesznénk:-)))
Még egyszer gratulálok, és köszönöm válaszodat:-)