Azt mondod, félsz?
Ha eképp érzel,
Mondd, mégis mit remélsz?
Úgy véled, nincs miben hinned?
Mert rég elvesztetted a hited,
S nincs már ihleted?
De, mikor így gondolkozol,
Magad gondját hát nem te okozod?
A hit a tulajdonod!
Mikor átlag lehetnél, megfutamodsz
Mikor cselekedhetnél, elvonulsz
Hibádból ugyan mért nem okulsz?
Segíts nekem, hogy segíthessek neked!
Mondd, mit tehetnék érted,
Hogy normális életet élhess, ne csupán létezz?
Szeretlek és folyton féltelek,
Mért nem érted?
Hát nem is érzed?
Talán egyszer megtudod,
S tán elfogadod,
Én te magad vagyok.
Ijesztő gondolat,
Benned lakozom,
Mint átkozott vonzat.
Ne félj, nem hagylak el,
Veled leszek, míg lélegzel,
Mert én vagyok önnön gondolatod.
Benned lakozom,
Tehetségem kamatoztatom,
De nyíltan nem mutatkozom.
Elbújhatnék, ha akarnék
Elkárhozhatnék, ha szeretnék
Feledésbe merülnék, ha olyat tehetnék.
Mégsem menekülnék el előled,
Mert lehetetlenség kibújni belőled,
Nem mehetek el mellőled.
Így hát fogadj el most,
Vagy fuss tova,
De lehagyni nem tudsz soha.