Az elmebaj mi elkísér…
Én a halász, te a szirén.
Csak csúszik csendben csónakom
Egy sirály kérdi: Hol vagyok?
Erőlködve messze látok,
Minden kék, sehol se lábnyom.
Nem ettem már négy hónapja
Csak sós vizet kortyolgattam,
Cápáknak sem kell a szívem
Szomjazok… Vizet! Csak vizet!
De a csend… a csend megtörött
S a szerződést most megkötöm
Az Istennek, hisz itt a vég!
De ekkor jöttél te, szirén.
Arany hajad arcod védte,
Szemed kékje szívem vére,
Minden porcikádnak íze,
Mint gyöngyözött akácméznek.
Bőröd akár puha bársony
Rajta kelnek lenge álmok,
Mosolyod az én világom
S benne ketten hóvirágok.
Csónakomból nézlek éppen,
Felém nézel oly szerényen…
…
…
Szemed akár ezer gyémánt!
Elraboltál! Gyere! Nézz rám!
…
…
S most nyugodtan vár a halál…
Te a szirén, én a halász.