Én állok itt a szomorú fűznek ága alatt.
Messzi parázsló csillagok mécsese
emléked visszaidézi.
Lépteink nyomát a szél az avaron újra suhogja.
És ez annyira jó, bár a szívem belesajdul.
Álmodni megint szelíd ölelésed,
megmártózni szemeid ragyogásán.
De sápadt öreg hold
ereszkedik alá a tájra.
Tudom. Közelít már
halálom órája.
(Ki tudja meddig. 70 év nem kis idő)
5 hozzászólás
Hetven évesen vagy közel a hetvenhez az ember gyakran emlékezik.
Szép a visszaemlékezésed, gratulálok!
Üdv: Klári
Kedves Santiago!
Fájóan csengenek a sorok!
Mégis az emlékek hihetetlen erövel törnek elö.
Felébred benned a múlt szépségei!
“Álmodni megint szelíd ölelésed,
megmártózni szemeid ragyogásán”
Nagyon szép ihletes sorok!
Gratulálok:sailor
Szép estét!
Klára és sailor köszönöm!
Kedves santiago!
Egyáltalán nem szeretnék ünneprontó lenni, de még hét évtized simán belefér. Én szívesen olvasnálak.
🙂
Üdvözletem!
Kedves eferesz! Bízzunk! Egyebet nem tehetünk! Köszönöm!