Nem bánom, ha nem is jössz, ha már nem is gondolsz rám
A hajam ősz, szívem már nem lángol, mint az ősz
Olyan vagyok, mint a zöldjét vesztett álmodozó erdő
Amely egyre barnább, míg húllott levelét kavarja a szellő
Én akkor is szeretlek ha nem írsz, úgyis rád gondolok
Hidegek nélküled az éjszakák, távolodnak a búsongó nappalok
De nem számít a távolság, érzem te úgyis itt vagy velem
Én még mindig várlak:oh, jössz-e már, imádott kedvesem
Szeretlek, két kezem kitárom és a közeli visszatérted lesem
Szeretlek akkor is, ha a feledés porába temeted versemet
Ha többé nem mondod suttogó szavakkal könyörgő imádat
Én akkor is szeretlek, az idő nem törli utánad a vágyat.
Én csak rád gondolok
By Munkácsy
3 hozzászólás
Igen, erre mondják, hogy a szerlem örök, és hogy a remény hal meg utoljára. Átérzem a (lehet, hogy hiábavaló) várakozás kínját, amit sugall a versed.
Hanga
De amíg remél nem adja fel, és "lehet". hogy közben akad valaki más aki feledteti észrevétlenül, csendesen. Üdvözlettel Era
kedves Munkácsy!
A legkedvesseb írom, és legtöbbször idézett is, és most ő tőle küldök neked is egyet:
"Ha fájnia kell, akkor most fájjon – mondtam. Mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. Ha választania kell, hát válasszon hamar. Én várni fogom. Vagy elfelejtem. A várakozás fáj. A felejtés is fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk."
Tudom, mennél idősseb az ember, annál jobban dörömbölnek az emlékek az ajtaján, de ilyenkor nagyon keménynek, sokszor kiméletlennek kell lenni, életünk jövőjénak az érdekében. Egy kis mondás tőlem: Az a valódi öreg, aki a multban több örömet talál, mint a jelenben, vagy a jövőben. Én 67 elmultam, de még minden pillanatom a jövőé.
Üdv Toni