Kistócsában béka brekeg,
nem repdesik itt a gólya,
víz tetején nem is feszeng,
sütkérezik mint a bója.
Lábaimat lustán rakom,
tűz a napnak sugara,
lépek-lépek, szinte vakon,
emészt az idő vasfoga.
Erdő mélyére csábítgat,
egy kismadár szelíd hangja,
tündéri arcot simogat,
Ő! A szívem büszke sarja!
2 hozzászólás
Nagyon szep.Gratulalok!
Kedves Szaty!
Tetszettek erdei képeid!