A Sappho cziklusból 2
Az én egemre fellegek borultak.
Az én napomnak nincsen fénye már.
Kertemből kipusztultak a virágok,
Ligeteimből elszállt a madár.
Az én ajkamnak mosolygása elhalt,
Az én szememnek könnye elapadt.
Abból a sok szép isten adományból
Hatalmas isten, semmi sem maradt!
Hogy éljek hát ezentul a világban?
Mosoly, könny nélkül, felhős.ég alatt?
Hogy felejtsem el a régi virágzást?
Azt a sok izzó, fényes sugarat?
Hogy járjak árnyként, én, ki tündököltem?
Dúsból koldussá óh hogyan legyek?
Annyi reménytől, üdvtől megrabolva:
Mondd meg nekem : hogyan feledjelek?
Erdős Renée: 1878 – 1956
Aus dem Sappho-Zyklus 2
Wolken haben meinen Himmel zugedeckt.
Meine Sonne hat kein Gepränge mehr.
Die Blumen ausgestorben im Garten,
der Vogel gibt meiner Au keinen Ehr’.
Das Lächeln meiner Lippen ist bereits tot,
die Tränen in meinen Augen sind weg.
Aus den vielen schönen Geschenken Gottes,
ach du großer Gott ist nichts mehr am Steg!
Wie soll ich fortan in dieser Welt leben,
ohne Lächeln, ‘d Tränen beim grauen Himmel?
Wie soll ich die Blumenblüte vergessen?
All diese hellen Strahlen ‘d Gewimmel?
Als Schatten wandeln, der hell geleuchtet hat?
Vom Reichen zum Bettler, wie soll ich sein?
Wer von so viel Hoffnung ‘d Freude beraubt wird:
Sag mir: Wie kann ich dich vergessen, allein?
Fordította: Mucsi Antal-Tóni